Az OTP Bank munkatársai támogatják a környezetvédelmet
Szeptember 24-én már második alkalommal került megrendezésre a „Let`s do it, Romania!” hulladékgyűtési akció, amelybe 250 000-en kapcsolódtak be. Az akcióban résztvett 75 munkatársunk is, nagyrészt Moldvából.
„Hétköznapi munkánkban a számokon, jelentéseken, eladáson stb. kívül az emberi tényezőnek meghatározó szerepe van. Miért? Mivel a lélek szoros kapcsolatban van az ésszel, mivel a mások fádjalmát mi is átérezzük és a mások öröme nekünk is örömet szerez. Nem lehetünk anélkül jó banki szakemberek, hogy ne vennénk ki a részünket a helyi és regionális projektekből. Nem jellemző ránk a passzivitás, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy hallatjuk hangunkat és teszünk a környezetünkért” – mondta Mitrucă Puşcaşu, az OTP Bank regionális értékesítési igazgatója és az önkéntesek vezetője.
Az OTP Bank Románia környezetvédői már második alkalommal vettek részt az akcióban. Tavaly a bank 69 alkalmazottja kiáltotta: „Let`s do it, Romania!”. 2011-ben a lelkesedésük további munkatársakat fertőzött meg és győzött meg arról, hogy a környezet barátaivá váljanak.


Az OTP Bank Románia folytatta az együttműködést a ViitorPlus – Fogadj örökbe egy fát kampány keretében. Mivel tudatában vagyunk az erdők éghajlatváltozásban játszott fontos szerepének, az előző kampányok során örökbefogadott 100 fa után további 60 fát vettünk gondjainkba.
Decemberben Az olvasáshoz való jog karavánja Szilágy megyébe érkezett. December 6-án a Mikulás a Csizér falvi Horea és Gyümölcsénes iskolájának tanulói számára összesen 1000 kötetet és könyvtári berendezést ajándékozott!
Între 8 şi 10 noiembrie, ne-am împărţit în două echipe şi am pornit din nou la drum. Am amenajat două şcoli din satele Malnaş şi Ciceu.
Szeptember 25-én szombaton zajlott az ország természeti térségeinek megtisztítását célzó kezdeményezés, amely egy Észtországból útnak indult, és további 4 országban sikerrel folytatott nemzetközi társadalmi összefogás projekt része. „Let's do it, Romania!”, azaz „Csináljuk együtt, Románia” - kiáltotta az OTP Bank Románia 69 munkatársa, akik csatlakoztak a természetvédők egész országban szerveződött csapataihoz a nagytakarítási akcióban. Az eseményen résztvevők a barátaikat is magukkal hozták, így vált a munka jókedvű társas együttlétté.
A július 23. és 25. között Campulung Muscelben megrendezett SLOVE oktatási és könyvvásáron az OTP Bank Románia az esemény egyik partnereként vett részt. A kezdeményezés a „Az olvasáshoz való jog” elnevezésű kampány keretében került megvalósításra.
...büszkék lehetünk arra, hogy 25 vidéki iskola tanulóit láthattuk el életre szóló élményeket ígérő könyvekkel. Márciusban indultunk útnak, zsebünkben az Oktatási Minisztérium által javasolt 20 iskolát tartalmazó listával. Ezek közül 12-ben rendeztünk be könyvtárat, és a folyamatosan érkező adományoknak köszönhetően további 13 olyan iskolába jutottunk el, amelyek jelezték felénk, hogy szükségük lenne a segítségünkre.





































